Első szabad londoni napom nagy alvással kezdődött. Végül mégis nekiindultam a városnak. Úgy tűnik, hogy ez volt itt az év legmelegebb napja, így hűvös múzeumokat kerestem fel. A Victoria and Albert Museumban nem sok változott ahhoz képest, hogy néhány éve benne jártam, persze a kevés kiállított Csóla és Pállava szobor, Kusán és Gandhára töredék még mindig gyönyörű. A japán kiállítást átrendezték: fele annyi műtárgy látható, az is rossz megvilágításban. Ezután a Science Museum orvostörténeti része következett, ahol sosem voltam. Két emeletet foglal el ez a rész. A 4. emelet főként rekonstrukciókból áll, közte egy-egy eredeti szobaberendezéssel: gyógyszertár, patika, műtő, fogorvosi rendelő látható. Az 5. emeleten található valójában a kiállítás, sajnos igen változó, kissé sejtelmes fényviszonyok közepette mutatják be gazdag anyagot. Katalógus nincs. 

A nap második felét nagyobbacska sétával töltöttem: Hyde Park Corner majd Bond Street. Itt rövid feltöltődés céljából felkerestem a Postcard Teas (www.postcardteas.com) nevű helyet. Ez elsősorban teaüzlet, de kóstolni is lehet. Valóban gyönyörű teákat kínálnak mellbevágó árakon. Minden teájuk származását pontosan megadják: a birtokot, a készítő nevét is. Egy frisssítő kézzel sodort Gyokuro Senchát ittam és végül kellemeset beszélgettem a kezdetben kissé barátságtalannak tűnő tulajdonossal. Kiderült, hogy hárman működtetik a boltot és évente háromszor személyesen járnak teabeszerző körútra Indiába, Kínába és Japánba. Mindegyikük tud valamelyik ország nyelvén, így tartják a kapcsolatot a termelőkkel. Az általam kóstolt teáról kiderült, hogy mindössze 7 kg készül belőle egy évben és annak a felét ez a cég vásárolja meg. Igazán kár, hogy egy ilyen boltot csak egy London méretű világváros tud eltartani!

A séta folytatódott: délre Southwark majd London Bridge felé. Végül a London Bridge túloldalán egy japán étkezdébe tértem be, ahol a vendégek 70 %-a is japán volt. Ennek előnye a kiváló étel, hátránya, hogy a pincérek alig érthetően beszélnek angolul. Egy érdekes, Goya Chanpuru nevű ételt ettem, amit leginkább okinawai rántottának írhatunk le. Van benne egy kevés hús is, de a tömegét különféle zöldségek adják, köztük maga a goya, amit Indiában karéla néven ismernek. Magyarul többféle neve is van, de egyik se nagoyn mond nekem semmit: balzsamkörte, keserűdinnye, keserűtök... Mindenesetre finom volt.