A mai nap kiadós alvással indult. Nyammmm. Sosem tudok betelni az alvás örömével, így ez is a hedonizmus egyik formája.
A napot a Kreml megismerésére szántuk. Kiadós sorban állás után sikerült jegyet szerezni, igaz, csak a templomokba és az Arzenál kiállítására, mivel az igazi kincstárnak minősülő gyémánt gyűjteménybe ár elfogytak a jegyek, a nagy harangtorony és kiállítóterme pedig a kiállítás átrendezése miatt zárva tart. Komoly biztonsági ellenőrzés után lehet bejutni a Kremlbe. Különös hely ez. Egyrészt a cárok egykori székhelye, másrészt az orosz egyház egykori székhelye, a szovjet hatalom jelképe, de mindeközben a mai Oroszország hatalmi központja is, ezért is szükséges a fokozott biztonság.
Az Arzenálba naponta négy csoport léphet be, adott időpontban, így csak az időpontokra lehet jegyet kapni. Röviddel a belépésünk után mehettünk is oda. Ez egy külön a gyűjtemény bemutatására épített palota, ahol a cári gyűjtemény egyes értékes darabjai mellett a történelem különböző korszakaiban erre járt követek ajándékait mutatják be. A középkori és koraújkori orosz ötvösművesség remekei után németalöldi és német ötvösmunkák láthatók az első két teremben. Kissé tovább mindenféle fegyverek, komoly bádoggyűjtemény, majd némi bútor és porcelán bemutató következ. A palota egy másik részében esküvői, koronázási és egyházi ruhák mellett egészen kiváló művészi színvonalú hintókat, utazókocsikat és szánokat mutatnak be, valamint díszes lószerszámokat, többek között olyan keleti darabokat is, amelyeket az oszmán és perzsa uralkodók ajándékoztak a cároknak. Külön teremben láthatók a cárok trónusai és különféle koronái. Annak ellenére, hogy a leírás alapján így túlzottnak és giccsesnek hathat ez a gyűjtemény, nem az. Igyekeztek a valóban magas művészi színvonalat képviselő darabokat kiállítani nem túl zsúfoltan. Sikerült nekik.
Tovább sétálva itt-ott rácsok és katonák vigyázó pillantásai között jutunk a Székesegyház térre. Nem véletlenül nevezik így ezt a teret: 3 székesegyház, két másik templom és egy templom formájú harangház és harangtorony határolják. Ezek között van a cárok egykori házikápolnája, Moszkva és egész Oroszország pátriárkájának magánkápolnája, és palotája (szintén egy templommal), a cárok koronázó, eküvői és temető székesegyháza és a moszkvai pátriárka címtemploma is. Ez utóbbit 1989-ben visszaadták az egyháznak, de az nem használja. Mindegyik templom múzeumként működik. Különös, hogy az orosz egyház ahelyett, hogy visszavette volna legalább ezt a csodálatos XV. századi székesegyházat, amit egyébként egy itáliai építész épített hibátlan orosz stílusban (épp csak egy picit több fényt és könnyedsége adva az épületnek) és nagyszerű orosz lelkülettel, nos e helyett az épület helyett, aminek a falaiból is imádság sugárzik, inkább építtetett egy új székesegyházat, ami, valljuk be inkább giccses, mint igazi lelki központ. Fura. Mindenesetre ez, az Arkangyal Székesegyház valóban nagyszerű élmény volt, még így, múzeumosított állapotában is.
A pátriárka egykori magánkápolnája, a Szent Szűz Leplének Elhelyzése nevet viseló kicsiny templom igazán meghitt kis belső tere mellett két oldalon részleges kerengő található, ahol középkori orosz fafaragásokat mutatnak be. Ugyanaz a fajta ihletettség jellemző ezekre, mint az ikonokra, csak a művész itt szabadabban fejezhette ki magát, mint az ikonfestészetben.
A pátriárka palotája XVII. századi épület, de hangulata sokkal korábbi. Belső terei leginkább a sárospataki várra emlékeztetnek.
A Szenátus és az egykori Legfelsőbb Tanács épülete nem megközelíthető: itt működik az elnöki hivatal és az orosz elnök. Épp fúrnak-faragnak: felújítják, átépítik. Látható viszont a Szovjetek Palotája nevű 1960-61-ben épült kocka alakú beton-üveg rondaság. Egy pozitívuma van: manapság balett előadások helyszínéül szolgál. Ezután egy gyaloghídon keresztül hagytuk el a Kremlt, majd a kötelező ruhatárba letett táskát visszaszerezve újabb sétára indultunk. Utunk a gigantikus Manyézs mellett vezetett, ami zárt katonai gyakorlótér volt, egy francia katonatiszt tervezte a XIX. században. Az előtte elterülő téren modern szökőkút rendszer ágaskodó bronzlovakkal, sok-sok emberrel. Alatta a Les Halles mintájára készült föld alatti bevásárló központ. A minta nyilvánvalóan Párizs volt, de az ottani méreteket, léptéket, tereket itt megközelíteni sem sikerült. A pirog azért finom. Rövid kitérőt tettünk a Színház tér felé, ahol a híres moszkvai Nagy Színház, a Bolsoj Tyeátr és a mellette szerénykedő Kis Színház áll, mindkettő gyönyörűen felújítva. Velük szemközt szürkéllik Marx hatalmas szobra, ami még mindig felhívja minden ország proletárjait, hogy egyesüljenek. Az orosz Duma, az itteni parlament épülete hatalmas, ronda szürke irodaház egy 7 sávos út egyik oldalán. Annál figyelemre méltóbb viszont a Lubjanka tér, ahol a KGB híres-hírhedt központja áll. Állítólag itt már nincs börtön, de a megfelelő szolgálatok továbbra is itt működnek. A hatalmas épülettől egy utcányira modern és semmivel sem kisebb szürke gránit - üveg irodaház, komoly biztonsági szolgálattal, orosz zászlóval, felirat nélkül. Oldalán rövid felirat emlékezik meg az “adminisztratív épület” tervezőiről. Vajon mit adminisztrálhatnak odabenn...? A Lubjankától nem messze a szovjet időket idéző étkezdében sikerült egészen kiváló vacsorát kapni kedves kiszolgálással.
Itt jegyzem meg, hogy néhány évvel ezelőtt Szent pétervári kirándulásommal ellentétben az embereket nem látom olyan szürkének és kedvetlennek. Jól öltöznek, a nők kifejezetten csinosak, egy-egy boltban még mosolyognak is néha.
Másodszor járok ebben az országban, igaz csak először ebben a városban. Másodszor is furcsa és fárasztó itt lenni. Körben mindenki oroszul beszél, azon a nyelven, amit 8 és 14 éves korom között tanultam, de azóta valójában nem. Úgy 80 százalékát értem annak, ami körülöttem zajlik, mégis nagyon különös, hogy ez a tankönyvekre és egy-két személyes találkozásra korlátozódó nyelv így megélénkül és körülvesz. Nem kellemetlen, de zavarba ejtő helyzet.
