Asztragalizomen. Asztragaloszozunk. A szó hangulata szerint asztragoloszozgatunk. A sztoában kiabálnak a kofák, mi meg itt ülünk az oszlopcsarnok hűs sarkában. Ülünk: ő meg én. Ő, mint a hároméves kisgyermek és én. Már zsibbad a lábam, de ülünk és játszunk. Körülöttünk száz meg száz ember megy a dolga után és néz őrültnek. És feldobja és elkapja a csontokat. Egyre gyorsabban. Egyre ügyesebben. És itt szabad őrültnek lenni. “Olyan alkotmánnyal élünk ugyanis...” És feldobja és elkapja. Oda sem néz. Hogy csinálja? Nézem a szemét és látom őt.
Látom kisgyermekként ott Flandriában, ahogy a földön ül és fémcsontot dobál. Épp így. Feldob, felszed, elkap. Mindenkit elver és közben mosolyog. A szeme nevet. A szeme zokog. Mindig is ismertem. Akkor régen, kétezer ötszáz év múlva is.
A szemében elmerülök.
“... inkább mi magunk szolgálunk például...” Feldob, felszed, elkap.
Bikkelspel.
Osselet.
Bújócska nyelvről nyelvre. Kergetőzés korról korra.
Internet, muzsika, világtörténelem. És ő ül a földön a lábai között, mint egy hároméves. És feldob, felszed, elkap. Nézem és elvarázsol. Hiába tudomány, művészet kultúra. Minden hiábavalóság. Minden. Csak az a szem. Csak az a kéz. Feldob, felszed, elkap.
Asztragalizomen. Gatunk, getünk. Az idő átölel. “... a kiválóság ér többet...” Mindent. Teljesen, egészen. “... a szabadság szellemében intézzük ügyeinket...” Mert ez méltó hozzá.
“Mert szeretjük a szépet...” És igen. Az asztragalosz szép. Isten játékos kedvében teremtette. Belénk a játékos lelket. A birkába a játékszert. A világba pedig őt. Mosolyogva teremtette.
Szépnek és jónak teremtette. “... jótétemények nyújtásával, nem pedig elfogadásával szerezzük barátainkat.” Jótétemény a játék. A pillantás. A tekintet. A mosoly. Az a mosoly. A százféle, ezerféle. Meg persze az asztragalosz. A négyféle oldalával. Mennyi mindent lehet vele játszani! Ilyenkor, a perzselő nap elől elbújva, itt a sztoa sarkában. Jól esik a hűvös márványpadló. A szellő. A gyenge kevert bor. Kimosolyog belőle a nap. Rám kacsint, de nem perzsel. Csak ragyog és megsimogat. Mint a tekintete.
“... nincs szabadság bátorság nélkül...” Honnan vegyem? Feldob, felszed, elkap. Ül a sarkain. Kétezer ötszáz éve ül. Kétezer ötszáz éve hároméves. És hat. És huszonhat. Már két és fél évezrede. Feldob, felszed, elkap. Rám néz, rabul ejt, eldob? Feldob, felszed, elkap. Rám néz, rabul ejt, és? Bátorság. Szabadság. Szabadság odaadni a szabadságot. Bátorság odaadni a szabadságot.
A sztoa sarka, az iskola udvara, a terem padlója. Pontok térben és időben. Asztragalizomen. Újra és újra. Ott és itt. Akkor és most. Újra és újra. A férfi és a lány. A lány és a férfi. Vagy inkább Ő és a vesztes.
Üdvözlégy Paidia! Szia Játékistennő! Mindig győzöl, mindig nyersz. Nyersz, mégis játszani vágyom veled. 25 évszázada folyton csak újra játszani.
Asztragalizoimen. Játsszunk még!
