Hajnali kelés, reptér, repülő. Minden hibátlanul működött kivételesen. A Seremetyevo repülőtéren már vártak ránk. Nem különösebben barátságos hely a repülőtér, de régi gúnynevének (Semerreretyó) már nem felel meg: minden szükséges felszereléssel rendelkezik. Sofőrünk Andrej biztosított minket, hogy fél óra alatt oda is érünk a szállodához. A szerb rulett helyi változatának bemutatása után röpke egy óra után ez meg is valósult. Szállásunk érzésem szerint a világ végén, valójában talán nem is oly messze található a város központjától. Persze ezt a Moszkva nevű országot városnak nevezni sajátos gondolat. Valahogy nagyobbnak tűnik még Bombaynál is, pedig valójában a fordítottja igaz, de Bombayt kellemesen körül öleli a tenger, ezért úgy tűnik, hogy vannak határai, itt pedig elterülünk a nagy orosz pamapán. Mindenesetre az ifjú kolhoznyik és kolhoznyica szobrával szemközt (akik a Moszfilmek elején is forogtak), valamint a Szputnyik emlékművel épp szemben található szállodába sikerült valahogy bejutnunk. Koszmosz névre hallgat a szálló és az 1980-as moszkvai olimpiára építették. Egy kb. 3/8-ad körszeletet formázó, 32 emeletes épületszörnyről van szó. Bejelentkezés és rövid pihi után a 15. emeleti szobából elindultunk a város felfedezésére. Maga a szálloda kicsit kopott, de tiszta azért. Nem kellemetlen, csak a mükődő konnektorok alacsony száma zavaró kicsit. A szállodából kilépve láttuk, hogy a távolról szobornak látszó építmény valóban az is. A körszelet középpontjában mintegy 2 emeletnyi márvány talapzaton úgy 2 emeletes szigorú bronzkatona alakja látható. Nem más ő, mint De Gaulle tábornok. A sajátos a történetben az, hogy a szobrot 2005 (nem tévedés!) május 9-én állították megemlékezvén a Nagy Honvédő Háború befejezésének 60. évfordulójáról.
Mindössze hat megállót száguldott a metró (talán 16 kilométer?) és máris a Kitáj górad állomáson találtuk magunkat. A moszkvai metró tényleg szép. És gyors. Egyszerűnek is mondanám, és az is, ha az ember minimális orosz nyelvi ismeretekkel rendelkezik. Ezek nélkül a jegyváltás és a helyes irány megtalálása szinte lehetetlen küldetés, ezek birtokában azonban megdöbbentő segítőkészséggel találja szembe magát az utazó.
Kitáj górad a városközpont része, egészen a Vörös térig nyúlik. Szép nagy sétát tettünk hát e városrészben számos XVI-XVIII. századi templomot meglátogatván. Végül a Vörös téren kötöttünk ki, ami kicsit csalódás volt számomra. Legkedvesebb barátném mondta egykor a Colosseumot látva lebiggyesztett ajakkal: “ez ilyen kicsi?!” Valahogy én is így éreztem magam. Első televíziós és világpolitikai élményem ugyanis épp e térhez kötődik. 1983-ban végignézhettem Leonyid Iljics Brezsnyev temetését, amit élőben közvetítettek a Vörös térről. Emlékeimben ez mint hatalmas és főként vörös márvánnyal borított tér élt. A valóság az, hogy nem nagyobb a Hősök terénél és macskakő borítja. Ott áll aztán a Vaszilij Blazsennij templom, ami szép is, mókás is, de mégsem nyújtja azt az élményt, amit az ember várna tőle. XVI. százdai, Rettegett Iván építtette Kazany bevételének emlékére. Mégis kicsit az volt az érzésem, mintha az építész vicces kedvében tervezte volna. Tetszeni azért persze tetszett.
Ezután a GUM következett. Ez a XIX. százda végén épült pláza 1921-ben nyerte el a Goszudarsztvennij Unyivermág (Állami Áruház) nevet, amit a mai napig megőrzött. Persze gyönyörűen felújítva, nyugati márkákkal várja látogatóit, de élelmiszer részlege vetekszik a Harrods vagy épp a Galeries Lafayette hasonló részeivel.
Tovább sétáltunk és végül egy üzbég Csájkhánába vitt az utunk, ahol finom üzbég ételek mellett hivai stílusú teát is kaptunk: zöldtea és mellé vágott citrom darabkák adják ennek a nem túl forró vízzel készített italnak az aromáját.
A mindössze öt órás, de mégis elég fárasztó kóborlás után zuhantunk az ágyba.
